Lőjetek le, vessetek meg: megöltem egy pillangót. Ott repkedett az orrom előtt, cikk-cakkban, újabb és újabb lendületet véve a semmiből, mígnem ráugrottam. Az Infopark nyüzsgő embertömege megállt, és gördülő kacajjal nézte, amint a fej(em) magasságáig érő fűben-gazban ugrabugrálok, hogy végül rávessem magamat a Nagy Fehér Pillangóra. Nem volt jó íze. A bóbitája még kilógott a számból, amikor kisgazdim odajött hozzám, és narancssárga 5 centis gumilabdámmal kezdett előttem hadonászni, mondván: „azt hogy húst eszel, még elnézem, de hogy ártatlan pillangókat hidegvérrel legyilkolásszál, azt nem tűröm. Labdával játsszál, légy szíves”. Mintha tudnám, mi az a hidegvér. Ránéztem ártatlan ibolyabarna szememmel, amitől kisgazdim tekintete is azonnal elfátyolosodott, és megrendülve a rátörő szeretettől, elkezdte fülem tövét vakarászni. (Fő a következetesség.)
Amúgy van róla sejtésem, mi is az a hidegvér: a – szintén – Infoparkban található kis tavacskába ugyanis megérkeztek a kacsák. A víztől való félelmem egyelőre győzedelmeskedett ezen a hidegvérnek nevezett valamin, de épp, mikor ösztönöm már-már felülkerekedett volna gyávaságomon, és azon voltam, hogy nekirugaszkodom a fél méter mély tóba, a hímkacsa (azok a nagyon csicsásak) fogta magát, és elrepült. A kis szemétláda. Pedig egy tá's-t szívesen elnyammogtam volna. Kisgazdimtól hiába várnék ilyetén meglepetéseket.
Szóval visszavonhatatlanul itt a tavasz. Pillangók, kacsák bosszantják az ember kutyáját, maga az ember pedig tavaszi csokrokkal díszíti nappaliját, melyek tartó vázája csak arra sarkallják a gazdik ebeit, hogy harmincadjára is megszagolják tartalmukat, esetleg nedves orrukkal meglökjék azt, és vizestől, virágostól, mindenestől leverjék a szobadíszt az igen csak alacsony dohányzó asztalról. Nem én voltam, kérem szépen, a virág tehet róla – megint elő kellett vennem az ártatlan tekintetemet. A francnak ilyen színes ez a gaz, és van ilyen furcsa szaga. Nem hasonlítható semmihez: sem a velős csonthoz, sem a gazdimhoz, sem saját szőrömhöz, ami nagyon vadító (szerintem) amikor eső következtében megázik.
Van másik tavaszos sztorim is: az egyre enyhébb és melegebb időben könnyebben kimelegszem, és hazaérve a nagy sétákból, labdázásokból, állandóan csak lefetyelek, mígnem azt érzem (többnyire 20 percen belül), hogy ismét hív a természet. A minap például kisgazdim munkahelyén próbáltam eszeveszett nyugtalansággal felhívni mindenki figyelmét, leginkább kisgazdimét, hogy hijnye, vigyen már le valaki, kénytelen voltam az iroda kellős közepén jelezni, hogy elfogyott a türelmem, és a hólyagom sem eléggé rugalmas még. Ciki. Pedig ilyet már nagyon rég nem csináltam.
De nem akarom ilyen buta sztorival befejezni a mostani bejegyzésemet. Képzeljétek, készülök agality-re. Az amolyan gazdis-kutyás akadálysport, ahol a pályán mindenféle mutatványt kell bemutatni (szlalom, gerenda) időre. Ha minden igaz, vasárnap találkozom először a leendő oktatóimmal, akik közreműködésével bajnoki címeket gyűjtök majd be, és mindegyik kitüntetéshez majd egy-egy beszámoló is tartozik.
Ne izguljatok, természetesen mindenről beszámolok.
